Történetünk

SZENT IVÁN ÉJSZAKÁJA

Június 21-e a nyári napforduló napja. Ilyenkor a legrövidebb az éjszaka, és a Nap az égbolton a legmagasabb delelési ponton áll. A világ minden táján megünneplik ezt a napot. Mind a pogány, mind a keresztény kultúrkörben jelentős ünnep, noha a keresztény hagyomány június 24-én Keresztelő Szent János, Jézus megkeresztelőjének születésére emlékezik. Ahogy mi, Szent Iván lányok is. 

Röviden bemutatkozunk, felvázoljuk, hogy mire is hívunk benneteket.

Kati néni egykori és jelenlegi ifjúsági hittanosai vagyunk, akik az elmúlt években nyári táborokat szerveztünk hittanos kislányoknak, 4. osztálytól kezdődően. Minden úgy indult, hogy megirigyeltük a fiúk táborát, s így párhuzamosan velük, a szomszéd faluban mi is elkezdtük 2007-ben a lány tábort, amit Szent Iván tábornak neveztünk el.

Az elmúlt években megfogalmazódott bennünk, hogy nem csak táboroztatni szeretnénk a lányokat, hanem átadni nekik a táboron kívül is azt a tapasztalatot, érzést, élményt, és sokszor feladatot, amit a közösséghez tartozás jelent. Ezt a kis közösséget és egyben a havonta, iskolaidőben megtartott foglalkozásainkat SZIL-nek nevezzük (Szent Iván Lányok).

Bár a táborban mindenki hamar fel tud oldódni, de úgy látjuk, hogy a közösséggé váláshoz az évi egy hét közös táborozás nem elég. Szeretnénk ezért, ha igazán megismerhetnénk a lányokat és velük építkezve tudnánk haladni a közösséggé formálódás útján, aminek így, a nyári tábor lenne a csúcspontja minden évben.

A SZIL a legkisebbeknek csütörtökön, 17.30-tól - 19.00-ig tart a felsőgödi plébánián (minden hónapban egyszer, csütörtökön tartjuk a foglalkozásokat).


Az első alkalom annak idején egy szentivánéji habos kakaózás volt, amiből aztán hagyomány lett. Évről évre összegyűltünk. A második alkalommal elmentünk néhány napra a vámosmikolai plébániára és elvittünk magunkkal pár lelkes kislányt. Mindig egyre többen lettünk, így alakult meg ez a lányközösség és a tábor.

Mivel minden évben igyekszünk Keresztelő Szent János születésnapját megünnepelni a táborban csillagleséssel és habos kakaóval, innen kapta nevét a Szent Iván tábor, mi pedig a Szent Iván Lányok vagyunk. Értelemszerűen a tábor védőszentje Keresztelő Szent János.

3. osztálytól foglalkozunk évközben a lányokkal és igyekszünk nem csak táborozni együtt, hanem közösséggé formálni őket. Minden csoportnak saját neve van korosztály szerint és csoportonként, amit aztán "magukkal visznek". Mivel Keresztelő Szent János a Jordán vizében keresztelte meg Jézust, ezért a víz, mint szimbólum megjelenik a neveinkben (Hópelyhek,Lavinák,Vízesések,Harmatok,Tavirózsák, Jégvirágok, Zivatarok, Hullámok, Szivárványok...).

Évközben a 3. és 4. osztályosok a Cseppek. A legkisebbeket első évben még nem visszük el a táborba, nekik egy hétvégét szervezünk a plébánián. Az első táborozó kiscsoport tagjai a táborban lesznek Cseppekből Forrásokká, ők a 4. osztályt végzettek, akik a táborban választanak maguknak nevet. 5. osztályosok a Csermelyek, a 6.-osok a Patakok, a 7. osztályosok a Folyók. Ezzel le is zárul a táboroztatottak csoportja, mert a 8. osztályosok válaszút elé érkeznek: vagy segítőként jönnek a következő táborba, vagy csatlakoznak a plébániai ifi csoportba. A segítők a Danok (a Jordán mellékfolyója), a táborvezetők pedig a Jordánok

Visszatérő napjaink, programjaink:

Első nap van a beavató szentmisénk, amit a plébánosunk celebrál. Itt kap minden lány egy sálat, amit a közösségünkhöz tartoszása jeléül visel. Ez az az ünnepélyes pillanat, amikor a szentmise keretein belül mindenki a következő korosztályi csoportba lép. Itt lesznek a Cseppekből Források, a Forrásokból Csermelyek, stb.

Elmaradhatatlan program a szentiván éji tündérleső túra, amikor sötétedés után kimegyünk a természetbe tündéreket keresni, de az úti cél végén rájövünk, hogy a tündérek mi magunk vagyunk és az a csodás természet, amit Istentől kaptunk ajándékba és ott, akkor körbevesz minket.

Minden évben eltöltünk egy közös napot a közelben táborozó fiainknál, akik már jóval régebb óta szervezik meg az egyházközség apukáinak és fiaiknak a ministráns/horgász/apa-fiú tábort.

Egy nap a kézműveskedés a fő program, ahol 4-5 műhely biztosít lehetőséget a lányoknak valamit készíteni. Van, amikor itt készítünk el eszközt valamilyen későbbi programra.

A tábor utolsó estéjén nem maradhat el a SZIL-faktor, amikor mindenki megmutathatja, mit tud. Vannak, akik csoportot alkotnak és táncolnak együtt, van, aki énekel, van, aki előad valamit és van, aki viccet mesél.

A táborban a Jordánok fix csoportokban szolgálnak. Két Jordán vezet egy csoportot, mellettük dolgoznak a segítő Danok, és hozzájuk tartozik egy-egy csoport kislány, akiket évközben is vezetnek a havonta tartott SZIL foglalkozásokon.

A táborban a reggeli után van az áhítattal egybekötött reggeli ima. Minden Jordán-páros kap egy napot a táborban, amikor ők és a segítőik felelősek a reggeli ima lebonyolításáért, a lelki téma vezetéséért és az egész nap programjáért.

Általában a reggeli imán és áhítaton kívül a többi programban a Jordánok egymás segítségére vannak csoportvezetésben, irányításban, a feladatok lebonyolításában, így akié az adott nap, annak a fő teebndője az előkészületekben és az események koordinálásában van.

Minden évben csinálunk a kézműves napon egy zászlót is, amit a fiúk valamelyik éjjel ellopnak. Persze mi is meg szoktuk kísérelni ellopni az ő zászlajukat, több-kevesebb sikerrel, de biztos, hogy egyeseknek ez jelenti a legnagyobb izgalmat... A zászlólopásban a Danok vehetnek csak részt, akiket autóval szoktuk átvinni Ipolydamásdra. Hajnalban próbáljuk megközelíteni a fiúk táborát és az őrséget leküzdve ellopni a zászlójukat.

Kiegészítés: 

Minden hónap 

Második szerdája: Dan képző                                         
              - első és másod éves vezetőkkel  
                 való foglalkozás a plébánián
                 vagyis a Folyók és az első éves Danok

Negyedik szerda: SZIL nagy találkozó a plébánián  
             - Minden csoport

Első és harmadik szerda: 
               -Imádságos, beszélgetős alkalom az idősebb SZIL                     vezetőknek


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el